Krizisének inditékai tehát nem érzelmi meghasolnlásból származtak, hanem szellemi drámából, tudati elhatározásból.

Eddig az elhatározásig eljutni, csak súlyos szenvedések árán lehetett, kínok között született lassú döntése.

"Én nem a poézis kedvéért hittem; azért hittem, mert beláttam, hogy nem lehet csak úgy felelőtlenül élni, mert megbántam a bűneimet, mert szükségét éreztem az Istennel való közösségnek. . . " vallja be egyik levelében Friedrich Graebernek.

Ő úgy érezte, olyasmit veszít el, ami pótolhatatlan. Azzal vigasztalja magát, visszaszerezheti egyszer, ami most "kihull" az életéből" "Naponta, sőt csaknem egész nap imádkozom az igazságért   -veti papírra ekkoriban- ezt tettem, mihely kételkedni kezdtem, és mégsem találok vissza a ti hitetekhez, holott írva vagyon: Kérjetek és adatik néktek.