A bűnös harag

Azonnal megutáljuk a dühös em­bert, ha egy pillantást vetünk rá. Fogai  csikorognak, mint mikor a komon­dorok egy koncnál találkoznak, hang­ja üvöltő, mint az oroszláné, szája  csak úgy önti az átkot, káromkodást,  mint a hordó a vizet, ha oldala  kilyukadt. Arca vérpiros, mint az út  széli pipacs, nyaka kidagad, mint a  duda, keze reszket, mint a nyárfalevél.  A dühtől nem érzi a sebet, melyet du­lakodás közben kapott, vagy a fájdal­mat, amelyet embertársának okozott.  Csak egyszer látná saját magát ilyen  állapotban, soha többé nem ragad­tatná el magát.

Az ilyesféle dühöngés megemészti  az egészséget, nem egyszer halált  okoz. „Mi a bajom, mondja már meg,  doktor úr!" - szólt egy ifjú az or­vosához. „Hát az, amit már sokszor  mondtam!" E válaszra felfortyant a  beteg, és tombolni kezdett. Az orvos  nyugodtan levette a tükröt és oda­tartván eléje így szólt: „Nézze, nézze  csak, kérem, milyen igazam van:  nézze meg benne önmagát, és ne ta­gadja többé betegsége okát. Semmi  egyéb e nyavalya, minthogy ön egy  méregtarisznya. Igen, az ilyen hányszor

 kap mérgében haragos görcsöket,  hányszor éri gutaülés, bénultság! Ha  bántanak, dühbe jössz? Hál gondold  meg: vagy megérdemled azt a gúnyt,  korholást, amellyel illetnek, vagy  nem. Ha megérdemled, akkor csak  dugd zsebre szótlanul béredet. Ha  pedig meg nem érdemelted, akkor  meg örülj és vigadozzál, mint akit  ezüst helyett arannyal fizetnek ki,  mert egy megaláztatás - békén  elviselve - többel ér száz dicséretnél.

Egy mérges asszonynak, ki sok­szor ártott a haraggal másoknak s  magának, egy orvosságosüveget adott  az orvos, meghagyván, hogy vala­hányszor megharagszik, a benne levő  folyadékból vegyen be egy kanállal,  de le ne nyelje mindaddig, míg az  egészen meg nem melegedett a  szájában. Néhány hét múlva elment  az asszony ismét az orvoshoz, és arra  kérte őt, ismét írja fel az orvosságot,  mert nagyon jót tett neki. „Hát,  fiatalasszony" , felelt neki az orvos,  „azt az orvosságot maga is megsze­rezheti magának, mégpedig a csapból,  mert az nem volt más, mint tiszta víz.  Nem is az volt a maga orvossága,  hanem a szájának a hallgatása.

                                            - 2 -

A jogos harag

  Fából vaskarikának tűnik első hal­lomásra a Szentírás e mondata: „Bár  haragudtok, ne vétkezzetek." (Zsolt  4, 5) Pedig nemcsak hogy lehet, ha­nem kell is haragudni bizonyos ese­tekben, amikor a bűn ellen, Istenért  síkra kell szállni. Jaj annak, aki  ilyenkor behúzza a nyakát, nem mer  szólni, sőt kiabálni!

„Te Pisti!" - szólt fiának az apa  játék közben. „Menj el a boltba és  hozz egy kiló kenyereit" A gyerek  bosszankodni kezd, hogy abba kell  hagynia a játékot, s mire visszajön,  pajtásai szétszélednek. Duzzog. tehát,  odavágja dühösen: „Nem megyek!"  Erre az apja jön méregbe, és jól el­nadrágolja a fiát. Itt mindketten hara­gudtak. A gyerek vétkezett, de az apa  nem. Sőt kötelessége' volt megbün­tetni, engedelmességre szorítani fiát.

Aranyszájú Szent Jánosnak, Kons­tantinápoly pátriárkájának Kr. u. 400­ban szintén nemes harag lángolt  lelkében, midőn Eudoxia császárné  nyilvános vétkeit a szószékről os­torozta. Többek közt így beszélt: „A  gazdagok és királyok semmik földi

hatalmasságuk nélkül. Az elhatáro­zott ember, aki fél a haláltól, megte­heti mindazt a hasznost, rendkívülit  és nagyot, amit csak akar, mivel az  arany becse meghátrál a véré előtt, az  az ember, aki így gondolkodik, hason­lilhatallanul nagyobb és nemesebb,  mint az összes gazdag együtt véve."

Ilyen szent harag a szülőké, apáké,  anyáké, nevelőké, egyházi és világi  elöljáróké is, midőn gyermekeiket,  alattvalóikat, a rájuk bízottakat hi­báikért, bűneikért intik, feddík, bün­tetik. Ilyen harag nélkül a sarkalatos  erényeket: az igazságosságot és a lelki  erősséget sem lehetne gyakorolni.  Ilyen haraggal eltelve lenni nemcsak  nem bűn, hanem szigorú kötelesség!  Éppen akkor vétkeznénk, ha nem  támadna fel szívünkben, és tétlenül,  ölbetett kezekkel szemlélnénk, hogy  a mi jóságos Istenünket bántják és  lelküket terhelik az emberek bűnök­kel, és főleg azok, akiknek gond­viselését reánk bízta az Úr. Tehát meg  kell büntetni a rosszat, hogy megja­vuljon, vagy hogy így a rossztól  másokat elrettentsünk.