Hadd sirassam egy kevéssé fájdalommal, mielőtt elmegyek, vissza nem térvén a halál homályával borított földre, a szomorúság, sötétség földjére, ahol a halál árnyéka és örök iszonyat lakik. (Job.X.22.) Igy beszél a Szentírás.

Itt mindenhol érthetetlenségek, láthatatlan világok környékeznek: mikor járunk, láthatatlan szövedékekbe akadunk, mint mikor ősszel a nagyerdőn pókhálók akadnak az arcunkba. Mindenfelé kárpitok vannak és mögöttük titkok rejlenek. Félrehárithatom a kárpitot és benézhetek, de a kárpit mögött megint kárpit van: azután megint, megint; hisz ez rettenetes, meddig kell a kárpitok előtt szenvedni! Minden kárpit után uj titkok vannak, melyek után uj rettenetek várnak, uj kínlódások, összeomlások és jajkiáltások.

És mégis így szól a Szentlélek az emberről: Isten halhatatlanná teremtette az embert és saját képére alkotta őt.(Bölcs II.23.) Az ember által a halál, de az ember által a föltámadás is(Cor.l.15.21.)- Maga a lélek tesz tanuságot a lelkünkben, hogy Isten fiai vagyunk (Róm. VIII.16...) Hatalmunk van, hogy Isten fiai lehessünk (János evang.1.) és volt egy ember, akiről így szólt a százados: ez valóban az Isten fia volt.

Nagyobb az ember, mint sejtenők.