Bennünk fészkel a gond és szítja a szívben a rejtett kínok harcát. Hányszor kacagunk, hogy ne sírjunk. Titus panaszkodott, hogy elveszített egy napot; hány éjt nyerünk mi gondokban. A mára jön egy sotét kínzó holnap és mai vágyainkat holnap leszólja eszünk: mi színben látjuk a multat? minő szinben magunkat? -Életünk küzdelmeiben lesujtó ismétlések fordulnak elő, mint Homeros harcaiban. Megyünk, megyünk s egyszerre csak azt vesszük észre, itt már járt egyszer a lábunk, nehezen emelkedett egyszer már itt a mellünk és könnyezett a szemünk. A test csúf fátyol szemünkön. Nincs az a lucaszék, melyre, ha ráállnánk, megismernők, hogy melyik bárány farkas és melyik ember trójai faló. Valaki csalódott egy jó barátjában. Elveszett,  - nem baj, mondta neki egy ismerőse; ha én elvesztek egy jó barátot, csak elmegyek a St. James kávéházba és találok újat. (Swift.)

A élet alig más, mint lélekző halál. Temető vagyunk, minden sírban egy emlék szendereg. Ifjukorunk dalol felénk a multakból. A legszebb idő leggyorsabban múlik s a sok csalóka hitből nem marad más hátra, mint a halál fekete árnya, sürű éj homálya. (Lamartine.) Mulandók minden dolgaink, örökkétartók álmaink.(Darmesteter.)