Tízezer év, vagy tegnap egyformán mult s az elmulásban nincs különbség a sóhaj és a luxori romok között. Minden elmulik, s a régi boszorkánymérlegeken Hollandiában ma sajtot mérnek.

Nagy keserüségeket tálal az élet. Ott hörgünk összetörve a mozsárban, melynek törőjét a sors kezeli. Az ember kincset keres, mint a bányász, egyszerre megpillantja a bányatürndért és estére a bányász halott.

Nem is tudjuk, milyen öröm és gyönyörűség az, ha valakinek karikagyűrűje van.Azt mondják, hogyha a karikagyűrű leesik és megreped, akkor az, akinek karikagyűrűje van, az utolsó esztendejét éli; milyen nehéz akkor a karikagyűrűt viselni. Mindnyájan megrepedt karikagyűrűt viselünk; hát nem csupa súlyos szomorúság ez? A gyertyák tövig égnek a ravatal mellett, a koporsót bezárják s a szél nemsokára elmult álmok gazdátlan fátylát lengeti egy sírkereszten és belülünk itt semmi sem marad.