Valahányszor visszautasítok egy súlyos kísértést, mindannyiszor eloldozom Jézust az ostorozó oszloptól.

Mikor nyiltan megvallom őt utcán, társaságban, akkor hűségben versenyzek Szent Péterrel, aki megtagadta őt.

Ha töredelmesen meggyónok, mintha a keresztúton elesett Krisztust a porból fölsegíteném.

Ha védelmére kelek, mikor támadják, olyanná leszek, mint Szent Veronika, aki az ellenséges tolongás közepette a részvét kendőjét nyujtotta arcának.

S ha valaminyen bűnnek útját állom, mintha Círenei Simon módjára keresztjét vinni segíteném.

Mikor pedig a kísértések szennyes örzöne áraszt el, inkább akarjuk a keresztrefeszítés minden kínját érezni, mint a bűn gyönyörűségét.

Most nagybőjtben arra kell törekednünk, hogy mi naponta egy kis örömet szerezzünk Jézus érettünk szenvedő szívének.

Mi legyünk Jézus örömeinek tárgya és mikor őt a bűnösök hada megveti és elitéli, ne fussunk el közeléből, mint a közönséges tanítványok tették, hanem tartsunk ki kíséretében Szent János és  Szüz Mária példájára egészen a kereszthalálig.