Ha Petőfit most veled tudhatnám , úgy megannyi világirodalmat gazdagító verssel

térhetnétek vissza - de Petőfit még máig is keresik a Segesvár melletti fehéregyháziak ,

ugyanis a helyi levéltár máig nem találta meg halotti bizonyítványát , így Petőfi minden

valószínűség szerint még él , s aligha öregedett meg - vélem én , verseit ma is

elolvasva .

     Elindulsz hát tulajdon életed puszta helyeinek felkutatására , mindenféle

pusztaismeret nélkül , ám téged jól ismer a puszta és elfogad - mivel kihasznál és

talán beléd is őrül - az örömtől persze .

     Mielőtt elindulsz - megkeresel , s ezt tisztelem benned és várnád , hogy mondok

talán valamit - mi visszatart , de nem - ezért Te beszélsz és feltámad benned a

szónok .   

     Elmondod még a nagy út előtt , hogy ne ijedjek meg , s ne is féltselek , mivel a

puszta az táplál és jóllakat - akár negyven esztendőn által is .    Semmi kérdőjelem

sincs efelől .

     Felvilágosítsz még , hogy a fekete holló is festi haját , azaz tollát , de nem

értem , hogy miként kerül ez ide - és avval fejezed be , hogy Te majd újjáépíted a

Colosseumot - és efelől valóban semmi kétségem - szépségem .

     Elvonulnék magam is a pusztába írni , s ha nem kelne életre , úgy hiába is

mentem , de Te elmész mert bátor vagy és már fel is karoltak a felhők !

     Gazdag képzeletvilágoddal felköltöd-feltöltöd a pusztát , majd flopeszre mented -

és amiként egyre mélyebbre haladsz és érzékeli lépteid a puszta , máris virágba

borul de megjelennek a pusztázó betyárok és elrabolnak , hogy majd tőlem kérjék

a válságdíjat – cserébe személyedért .  

     Történetem „pusztán” ennyi .