|
Levél Anonymához 9.
Puszta Sándor 2006.04.09. 11:18
Csodálatos nagy partitúra az élet. A hangjegyvonalak szabályos távolságközén szaladnak, táncolnak, gubbasztanak a kották. S a kották mi vagyunk, emberek . . .
Egyik magasabban, a másik lejjebb . . . Egyik félhang, a másik egész . . . Egyik gyorsütemű, másik lassú. Láthatatlan largo, rubato, crescendo, tempo rubato jelzések dirigálják az ütemet . . .Egyik hosszabb, a másik rövidebb. Egyik csak felhangzik s máris vége van, másik hosszan cseng és milliók figyelnek fel reá. Egyik magasabb, másik mélyebb. Vagy lágy moll-ban, vagy kemény dur-skálába tartozunk . . . S a kottavonalak oly szigorú merevséggel, térközzel feszülnek fölénk, közénk, hogy egyikből a másikba átmenni szinte lehetetlen. . . Csodálatos nagy partitúra az élet. . .
| |