.

        Figyelsz   --- CLXXXIX. ---

     A káposztáshordó árnyékából figyelsz , hogy miként próbálnám kiegyengetni

(z)sebórám leesett mutatóit - ám sikertelenül és ezért mérgemben messze hajítom

azt , ami megcélozatlanul - de mégis a káposztáshordódba esik , hogy megmutassa ,

majd - mennyi szeretet lakik bennünk .

      Ma meglepően jókedvedben talállak - és végre egyszer nem játszod a szolgálatos

tanár komolyságát  s most osztálynapló sincs nálad , csupán telezsúfolt határidőnaplód .

     Nem vagy Magyar Szabvány (M SZ) - így nehezen ismerlek ki és sohasem értettem

meg , hogy miért hordasz táskádban életmentő készüléket , hiszen még sohasem

kaptam szívrohamot - tőled , de ha optimista lehetek , úgy ennek lehetőségét ki sem

zárnám !

    Kombinált kommunikációd hozzáférési kártyakulcsa most nálam , de ezt csak

kölcsönbe kaptam - ám váratlanul átmész érzékelhetetlen tartományba , s nincs az

a hi-fi - wifi , mely leszedné azon jeleid , melyeket el sem küldesz .

    Most avval etetsz , hogy elégedjem meg azzal , hogy hatókörödben lehetek és

most igazán azt érezhetem legőszintébben , hogy semmi el nem választhatna

tőled , a káposztáshordón kívül .

    Állapotom stabilizálódni látszik , de félautomata rendszerem téves riasztást kap

ám Te segíteni akarsz és tudsz és kiterjeszted álomhatárodat a káposztáshordón

túli területre is , mely nem is tudom , hogy hányadik kerület , de Te tudod és ismered

a dolgok egészének kiindulópontját - ami beindítja a káposztalavinát ...

     Az önvédelem minimális fokával élve rákérdezek , hogy : miért ?

Az égi jósors , az konfliktusmentes - ahol már semmilyen jogi lépésre nem lesz

szükségünk , de még itt vagyunk s a káposztalavina már-már betemet , hol a

káposztafejek sokaságában tulajdon fejemet sem találom és élesben érzem most a

demokrácia gyakorlóterét és sanyarú és savanyú sorsom , melynek okozója továbbra

is a savanyúkáposzta .    Nem Te !   

    Történetemnek van azonban egy igen komoly tanulsága , ugyanis miután

lecsorgott rólam a káposztalé , megtaláltam azon óramutatókat , melyek a nagy balhéban

valamiképpen kiegyengetődtek - amiként magam is kiengedtem .

     A zsebórát szépen összeraktam és visszaállítottam azon az időt egy korábbi

állapotra , amikor még minden rendjén volt - és nem leselkedtél gyanúsan a hordó mögül .

    Nem tudom , hogy igazán mit is kezdhetnék veled - ám Te mindent figyelsz , tudsz és

szeretetemből táplálkozol - és ez „soha” el nem fogy .

    Magam sem panaszkodom ha ihatom mosolyodat , ám ebből sohasem elég .